A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának
Tisztelt Alkotmánybíróság!
A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2011. április 18-án fogadta el a „Magyarország Alaptörvénye” című jogszabályt, amely 2011. április 25-én jelent meg a Magyar Közlönyben.
A hivatkozott jogszabály (a továbbiakban: a jogszabály) a jelen beadványomban megjelölt szakaszai az alább kifejtett indokok miatt ellentétesek az 1949. évi XX. törvénnyel (a továbbiakban: az Alkotmány) és az abból levezetett alkotmánybírósági gyakorlattal, ezért indítványozom, hogy azokat az Alkotmánybíróság a kihirdetésükre visszamenőleges hatállyal semmisítse meg.
A részletes indokok kifejtése előtt szükségesnek tartom kiemelni, hogy bár az Alkotmánybíróság a 1718/B/2010. számú határozatában hatáskörének hiányát állapította meg (ismét) az alkotmány módosításának alkotmányossági vizsgálatára vonatkozóan, ugyanakkor e határozatban azt is kifejtette, hogy „az alkotmányos jogvédelem egyszer már elért szintje és garanciális rendszere nem csökkenthető, alapelemeinek köre nem szűkíthető, csak — egészen kivételes esetben — más alapjog védelme érdekében, a szükségesség-arányosság mércéjének figyelembe vételével és úgy, hogy az érintett alapjogok lényeges tartalma ne sérüljön. Az ennek nem megfelelő alkotmányvédelmi szint csökkentése ellentmond az alkotmányos jogállam követelményének”. Álláspontom szerint e követelménynek a későbbiekben megalkotandó alkotmányi szintű normáknak is meg kell felelniük, a meg nem felelés pedig azok alkotmányellenességét eredményezi.
Az Országgyűlés által megalkotott valamennyi jogi normának, így a magát alaptörvénynek nevező jogszabálynak is a hatályban lévő alkotmánynak kell megfelelnie. Erre tekintettel az Alkotmánybíróságnak még a 1718/B/2010. számú határozatban kifejtett álláspontja mellett is hatásköre van a már kihirdetett, de hatályba még nem lépett, magát alaptörvénynek nevező (tehát alkotmányi szintűnek tételező) jogszabály alkotmányosságának vizsgálatára.
A jogszabály egyes rendelkezései a következők szerint alkotmányellenesek:
1. A jogszabály „Alapvetés” című részének N pontja (1) bekezdése szerint Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét érvényesíti. A (3) bekezdés az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek feladatuk ellátása során az (1) bekezdés szerinti elvet kötelesek tiszteletben tartani. A (3) bekezdés ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, mert kiszámíthatatlanná teszi a jogalkalmazói tevékenységet, a jogi normák alkalmazhatóságát pedig relativizálja: egy jogalanyt hiába illet meg tehát egy alanyi jog az állammal szemben, ha az állam kötelezettségének teljesítése veszélyeztetné a költségvetés kiegyensúlyozottságát, a bíróságnak e miatt a keresetet el kellene utasítania. (Ad absurdum ennek a fordítottja is elképzelhető: az államot a tételes jog szerint nem illeti meg alanyi jogosultság, az abból származó bevétel azonban gazdagítaná a költségvetést, ezért a bíróságnak kötelessége lenne az állam perbeli ellenfelét marasztalni.)
2. Ugyancsak az „Alapvetés” című rész R pontja (3) bekezdése szerint „az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”. E rendelkezés szintén sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, mert ellentétes a normavilágosság és a kiszámíthatóság követelményével. Bizonytalanságot hagy ugyanis a tekintetben, milyen konkrét jogi következtetés vezethető le a „Nemzeti hitvallás” kinyilatkoztatásaiból, illetve nem definiálja a „történeti alkotmány vívmányai” kategóriáját sem. Ekként kiszámíthatatlan, melyik bíróság vagy közigazgatási szerv milyen konkrét jogi jelentőséget fog tulajdonítani adott jogvitában, illetve közigazgatási eljárásban a „Nemzeti hitvallás” azon deklarációjának, amely szerint „Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira”, illetve vívmánynak kell-e tekinteni például egy tulajdoni igény elbírálása iránti jogvitában Werbőczy István Hármaskönyvéből a 14. CZIM (Királyaink közül kiknek kiváltságait tartjuk meg és kikéit nem?) 39-40. §-ainak rendelkezéseit. („39. § Továbbá. Hunyadi János kormányzó úrnak, csakis az ő kormányzósága alatt, de nem előbb vagy utóbb kelt és harmiczkét jobbágytelekre, de nem többre terjedő adományait és adományleveleit meg kell tartanunk. 40. § A honnét következik, hogy János kormányzónak bárki részére tett és adott azon adományai, beleegyezései és jóváhagyásai, a melyek az említett harminczkét számú jobbágytelket meghaladják, erőtlenek és meg nem állanak.”) A támadott rendelkezés az Alkotmány 70/A. §-ával is ellentétes, tekintettel arra, hogy a „Nemzeti hitvallásban” megfogalmazott értékválasztásokkal („Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”, „Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki”, „Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye”, stb.) egyet nem értők számára az értelmezésre vonatkozó kötelezettség előírása gyengébb jogvédelmet eredményezhet.
3. A jogszabály „Szabadság és felelősség” című részének XII. pontja szerint „képességeinek és lehetőségeinek megfelelően mindenki köteles munkavégzéssel hozzájárulni a közösség gyarapodásához”. E rendelkezés az Alkotmány 54. § (1) bekezdését sérti, mert az emberi méltóság részét képező önrendelkezési jogot csorbítja, amikor (1) a munkavégzést a közösség gyarapodása érdekében kötelezővé teszi, és ezáltal (2) megfosztja a jogalanyokat attól, hogy választásuk szerint esetleges tőkejövedelmükből keressék megélhetésüket.
4. A jogszabály „AZ ÁLLAM” című fejezete 3. cikkének (3) bekezdése b) pontja szerint a köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést, ha „az Országgyűlés az adott évre vonatkozó központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el. A 44. cikk (3) bekezdése szerint a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásához a 36. cikk (4) és (5) bekezdésében foglaltak betartása érdekében a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges. Tekintettel arra, hogy a 44. cikk nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, mely esetekben köteles a Költségvetési Tanács a hozzájárulását megadni, illetve nem mondja ki, hogy a 36. cikk (4) és (5) bekezdéseiben foglaltak teljesülése esetén a hozzájárulást nem tagadhatja meg (s ekként nem részletezi a jogosulatlan megtagadás jogkövetkezményeit sem), a Költségvetési Tanács akár megalapozatlan döntésétől is függően előállhat az a helyzet, amelyben a köztársasági elnök jogosult az Országgyűlés feloszlatására, holott arra olyan indok, amely az ország közjogi működőképességével áll összefüggésben (ellentétben a hatályos Alkotmány 28. § (3) bekezdésével), nem áll fenn. Ezért a támadott rendelkezés az Alkotmány 2. § (2) bekezdését sérti.
5. A jogszabály 24. cikkének (2) bekezdése korlátozza az Alkotmánybírósághoz indítványt tenni jogosultak körét, holott utólagos normakontrollra irányuló indítvánnyal ma bárki élhet. Ezen túlmenően a 37. cikk (4) bekezdése jogkörében is korlátozza az Alkotmánybíróságot. E rendelkezések az Alkotmány 2. § (1) és (3) bekezdésébe ütköznek, mert az Alkotmánybíróság teljes, alanyi és tartalmi korlátozás nélküli megsemmisítő jogköre szavatolja, hogy az állam jogalkotó szervei nem járhatnak el önkényesen, ami nélkülözhetetlen eleme a jogállamiságnak, illetve annak részeként a jogbiztonságnak (a kiszámíthatóságnak). A jogalkotói hatalom korlátossága a jogbiztonság, a jogállamiság egyik biztosítéka. Az Alkotmánybíróság e hatáskörének, illetve az indítványozók személyi körének bármilyen csorbítása ezért a jogállamisággal ellentétes, így alkotmányellenes.
A jogállamiságból következik a normavilágosság követelménye is. A támadott rendelkezések ugyanakkor nem értelmezhetők egyértelműen, tekintettel arra, hogy a költségvetésről, illetve az adókról, járulékokról szóló törvények közvetlenül sosem állnak kapcsolatban a módosításban felsorolt alapjogokkal, így lényegében nincs olyan eset, amikor az Alkotmánybíróság a megsemmisítő jogát a 37. cikk (4) bekezdése szerinti jogalkotási tárgyak vonatkozásában gyakorolhatná, miközben az alkotmányellenesség egyéb okai (így például a visszamenőleges hatály tilalma, a diszkrimináció, a közteherviselés mint adóztatási cél helyett a büntetés mint adóztatási cél alkalmazása, stb.) e törvények esetében attól függetlenül fennállhatnak, hogy ezek az okok az alapjogokkal közvetlen összefüggésbe nem hozhatók.
Ugyanakkor például az emberi méltóság joga az, amely alapjogra közvetve akár az adó-, akár a járulék-, akár a költségvetési törvények mindenképpen kihatnak: egy visszamenőleges hatályú, diszkriminatív, a jövedelmet és a vagyont a közteherviseléssel indokoltnál nagyobb arányban, büntető jelleggel elvonó adó például a tulajdonhoz fűződő jogot aránytalanul, kényszerítő ok nélkül sérti, de ezáltal az emberi méltóságból levezetett önrendelkezés, önmegvalósítás jogát is sérti. Az emberi méltósághoz, annak részeként az önrendelkezéshez, önmegvalósításhoz fűződő jogot szolgálja ugyanis, hogy az állam nem alkothat önkényes szabályokat, jogalkotói és jogalkalmazói hatalmát csak a rendeltetésének megfelelően használhatja. Ezt fejezi ki az Alkotmány 8. § (1) bekezdése.
Budapest, 2011. augusztus 31. Tisztelettel:
Dr. Nehéz-Posony Márton
ügyvéd
