Tisztelt Alkotmánybíróság!
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) alább hivatkozott rendelkezései álláspontom szerint a következő okok miatt alkotmányellenesek, ezért indítványozom azoknak a kihirdetésükre visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését.
1. A Be. 17. § (9) bekezdése szerint az eljárásra kiemelt ügyekben (Be. 554/B. §) az a bíróság is illetékes, ahol az ügyész - a legfőbb ügyész döntése alapján - az eljárás ésszerű időn belül való illetve soron kívüli elbírálásának biztosítása végett vádat emel. Ez a rendelkezés álláspontom szerint ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, amely szerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. A pártatlanság kerül veszélybe azzal, ha az ügyész önmagában az eljárás gyorsítása érdekében az általános illetékességi szabályokat áttörve jogosult meghatározott bíróságok előtt vádat emelni. Az általános illetékességi szabályok ugyanis mind a vád, mind a védelem számára egyenlő esélyt biztosítanak az eljárás mikénti kimenetelére: sem a vád, sem a védelem nem láthatja előre, az általános illetékességi szabályok alkalmazásával mely bíró lesz az ügy bírája. Az ügyész diszkrecionális jogkörébe utalt illetékesség ugyanakkor azt a veszélyt hordozza, hogy az ügyész olyan bíróság előtt emel vádat, ahol korábbi tapasztalata alapján (különösen a vidéki, jellemzően kevés büntető ügyszakos bírával működő bíróságokon) nagyobb esélyt lát a terhelt elítélésére.
2. A Be. 554/G. §-a szerint a „kiemelt jelentőségű ügyben elrendelt őrizet legfeljebb százhúsz óráig tarthat. Az őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt és a védő érintkezése a konkrét ügy egyedi körülményei alapján az ügyész intézkedésére megtiltható. Az intézkedés ellen jogorvoslatnak nincs helye.” E rendelkezések a következő okok miatt alkotmányellenesek:
2.1 Az általános, legfeljebb hetvenkét óráig bírói végzés nélkül engedélyezett fogva tartás tartamának meghosszabbítása indokolatlanul korlátozza a terheltnek az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében védett személyi szabadságát. Önmagában az a körülmény, hogy a terheltet milyen bűncselekménnyel gyanúsítják, nem teszi kényszerítően szükségessé a bírói végzés nélküli szabadságelvonás tartamának meghosszabbítását, különösen akkor, ha a rendelkezést beiktató törvény jogalkotói célja a kiemelt büntetőügyekben az eljárás gyorsítása volt (amelynek érdekében a kiemelt ügyekben soron kívüli eljárást rendelt el).
2.2 Kényszerítő ok nélkül korlátozza a védelemhez való, az Alkotmány 57. § (3) bekezdése által védett jogot a terhelt és a védő közötti érintkezés megtiltásának lehetővé tétele. A védelemhez való jog nem merül ki önmagában az eljárási cselekményeken való védői részvételben, hanem az magába foglalja a terhelt és a védő közötti, ellenőrzésmentes konzultáció lehetőségét is, mégpedig az első gyanúsítotti kihallgatást megelőzően. Ez a lehetőség a védelemhez való jog lényeges tartalmához tartozik, ezért azt törvény sem korlátozhatja, így e rendelkezés már emiatt önmagában is alkotmányellenes. Tekintettel azonban arra, hogy alapjogról van szó, az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethetően az azt korlátozó döntést bíróságnak kellene meghoznia, nem pedig a büntetőeljárás olyan szereplőjének, aki a terhelttel a bíróság előtt egyenlő. A jogállamiság alapelvét sérti e rendelkezés azért is, mert az érintkezés megtiltását a nélkül utalja kizárólagos ügyészi jogkörbe, hogy az ügyész döntésének szempontjait megnevezné, ezáltal kiszámíthatatlanná teszi a norma alkalmazását.
2.3 Ugyancsak kényszerítő ok nélkül korlátozza a jogorvoslathoz való, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében védett jogot az érintkezés megtiltásáról szóló ügyészi határozattal szembeni jogorvoslatot kizáró rendelkezés. A védelemhez való jog alapvető jog az Alkotmány szerint, ezért az annak korlátozásáról szóló döntéssel szemben hatékony bírói jogorvoslatot kell biztosítani. Ennek megtagadását nem indokolja az eljárás ésszerű időben történő befejezése, hiszen a kiemelt ügyekben az eljárást eleve soron kívül kell lefolytatni, a védővel való érintkezés megtiltásakor pedig még az eljárás távol áll a befejezéstől.
3. A hivatkozott rendelkezések az Alkotmány 70/A. §-ába is ütköznek, mert aszerint tesznek különbséget terheltek között a büntetőeljárási jogaikat illetően, hogy milyen bűncselekménnyel gyanúsítják őket, anélkül, hogy erre más alapjog védelme miatt kényszerítően szükség lenne.
Budapest, 2011. augusztus 6.
Tisztelettel:
Dr. Nehéz-Posony Márton
