A véleménynyilvánítás szabadsága szerintem azt jelenti, hogy az egyént a közhatalom nemhogy nem korlátozza a véleménye szabad kinyilvánításában, de a közjogi intézményrendszeren belül elő is segíti e jog érvényesülését. Nemcsak hogy nincs tehát hivatalos állami cenzúra, de az állam például a szűkös frekvenciák elosztásakor, a használat szabályozásában, az állami intézmények felügyeletében a fékek és ellensúlyok, illetve a hatékony jogorvoslat eszközeivel teszi lehetővé, hogy mindenkinek esélye legyen a véleményét kifejteni, és mások véleményét megismerni.
A véleménynyilvánítás szabadsága számomra tehát egy közjogi fogalom, és úgy gondolom, az mindaddig nem sérül, ameddig valaki közjogi eszközökkel nincs elzárva szabadsága gyakorlásától (például nem próbálják meg rákényszeríteni, hogy ő is egyféleképpen értelmezzen vallási szimbólumokat: ld. a HVG és Ékes Ilona Mária volt fideszes képviselő esetét).
Rogán Antal a rá jellemző köz- és magánjogi elmélyültséggel hozta a közönség tudomására, hogy a Magyar Telekom részéről a Kovács Ákos dalcsinálóval kötött szponzorációs szerződés felmondása az "Alaptörvényt" sérti, mert ellentétes a véleménynyilvánítás szabadságával. Rogán szerint ez azért van, mert azt senki nem teheti meg, hogy ad pénzt, ha tetszik a vélemény és nem ad pénzt, ha nem, függetlenül az érvényben lévő szerződéstől.
Tekintsünk most el attól, hogy mely párt részéről érkezik a véleménynyilvánítás szabadságáért aggódó felszólalás, nézzük a nyilatkozat érdemét.
A nyilatkozat ugyanis azt sugallja, hogy "a pénzre" mindenkinek alanyi joga van egy magáncégtől, amelynek kötelessége a művészek szponzorálása. Ez természetesen nincs így: a magáncégek (jelenleg még) szabadon dönthetik el, kit részesítenek szponzorációban. Aki nem részesül a szponzorációban, annak természetesen nem sérül a véleménynyilvánítási szabadsága, hiszen a véleményének kifejtése nem a szponzoráció által válik szabaddá.
A szponzorációs szerződésnek itt mindössze annyi jelentősége van, hogy ha aszerint érvénytelen a felmondás, akkor Kovács Ákos természetesen bíróság előtt keresheti az igazát. Aki azonban látott már szponzorációs szerződést közelről, az pontosan tudja, hogy azok alaposan körülbástyázzák a szponzor érdekeit, hiszen létrejöttük célja nem csak a szponzorált támogatása (Rogán Antal valószínűleg ezt nem érti), hanem a szponzor imázsának építése is, ezért tartalmaznak olyan feltételeket, amelyek fennállása esetén (vagy akár indokolás nélkül) a szponzor felmondással élhet. Nem tudom, Rogán Antal honnan veszi, hogy a Telekom lépése független lenne a szerződéstől.
Mindezek szempontjából nem Kovács Ákos nyilatkozatának a tartalma bír jelentőséggel, bár sokan hivatkoztak egyrészt arra, hogy a tőle idézett mondatot kiragadták a szövegkörnyezetéből (bárki, aki megtekinti a videót, maga is meg tudja állapítani, hogy ez nem igaz).
Jelentősége akkor lesz, ha egy másik visszatérő érvet vizsgálunk meg: eszerint ma a liberális, egyenjogúság-párti, a Conchita Wurstot piedesztálra állító vélemény lényegében olyannyira egyeduralkodó, hogy a "hagyományos" értékvilág tulajdonképpen kisebbségbe szorul és már külön bátorság kell a képviseletéhez. Márpedig e szerint az elnyomott vélemény szerint igenis szabad beszélni arról, hogy a nő élethivatása az anyaság, ezért a nőnek "nem az a dolga", hogy ugyanannyit keressen mint a férfi (merthogy ez már az egyébként helyes emancipáció túlburjánzása lenne).
Ezen érvelés több alapfeltételezést is tartalmaz:
- van egy olyan értékvilág, amely szerint az anyaságról mint női élethivatásról nem szabad beszélni;
- ez az értékvilág többségbe jutott;
- ez az értékvilág liberális;
- ez az értékvilág egyenjogúság-párti;
- ez az értékvilág Conchita Wurstot isteníti.
Nézzük sorban. Lehet, hogy van ilyen értékvilág is, de az a valószínűbb, hogy az anyaságról nem gondolkodik senki végletekben: az általam ismert legtöbb ember számára az anyaság csodája simán összeegyeztethető bármilyen más élethivatással. Én mindenesetre empirikus adatok hiányában nem merném kijelenteni, hogy egy ilyen végletes értékvilág többségbe jutott volna.
A liberalizmust illetően hihetetlen sötétség uralkodik a fejekben, amennyiben ezen érvelés képviselői rendszerint azonosítják a liberalizmust a homoszexuálisok számára egyenlő jogokat követelő mozgalmakkal. A liberalizmus természetesen több ennél (nagyjából úgy foglalható össze, hogy mindenki szabadon törekedhet a saját boldogságára, mindaddig, amíg mások ugyanezen jogát nem sérti). Az egyenjogúság természetesen a liberálisok fontos törekvése: hitvallásuk szerint ugyanis minden ember születésénél fogva egyenlő, ezért mindenkinek például nemtől függetlenül ugyanolyan joga van úgy keresni a boldogságot, ahogy akarja, anélkül, hogy ebben őt korlátoznák. E szempontból annak, hogy ki hogyan képzeli el az életét, hogyan tudja összeegyeztetni az anyaságot például a karrierjével, az érvelésbeli összemosás ellenére rendkívül kevés köze van a homoszexuálisok törekvéséhez arra, hogy párjukkal magánjogi értelemben családként legyenek elismerve. Amely törekvés természetesen - az erről szóló mítosszal ellentétben - nem jelenti, hogy szerencsétlen elnyomott konzervatívok számára bárki kötelezővé óhajtana tenni bármit.
Éppen Kovács Ákos volt az, aki a nők "dolgáról" beszélt, ekként adva hangot a véleményének. És e jogát természetesen senki nem vonja kétségbe, sőt ez a joga azt követően is fennáll majd, hogy a szponzorációja megszűnt, mert a nézeteivel szponzora nem tud azonosulni, hisz ugyanis a minden embert megillető veleszületett szabadságban és méltóságban, s az ezt bármilyen formában megkérdőjelező nyilatkozatokat nem tartja összeegyeztethetőnek értékvilágával. A lehetőség tehát, hogy Kovács Ákos a nézeteit dalban, újságcikkben vagy a tévében előadja, nem csorbul, véleménynyilvánítási szabadsága tehát éppolyan sértetlen, mint Rogán Antalé, függetlenül attól, hogy utóbbival ki milyen szívesen áll szóba.
