2012. július 28., szombat

Az előzetes regisztráció alkotmányellenessége


Amint az várható volt, a kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt a választási rendszer átszabásával folytatja a hatalma tartósítását szolgáló közjogi rombolást. Ezúttal a választók előzetes regisztrációját vették fontolóra, annak érdekében, hogy csökkentsék azoknak a választóknak az arányát, akik bizonytalanok, s ezáltal populista ígéretekkel megvehetők.
Önmagában is érdekes, hogy épp a Fidesz félti a populizmustól a választási rendszert, de itt most csak azt vizsgáljuk meg: összhangban állna-e egy ilyen rendszer az általános, egyenlő és titkos választójog alkotmányos alapelvével.
A sajtóban megjelent elképzelések szerint a választásokon választóként az vehetne részt, aki a szavazás napját megelőzően bizonyos idővel választóként regisztrálja magát. Aki tehát határidőben nem iratkozik fel a választói névjegyzékbe, nem jogosult szavazni.
A választók nyilvántartása természetesen megoldott kérdés, az előzetes regisztráció tehát a választás technikai lebonyolítását semmiben nem befolyásolja. Mindössze arra kényszeríti a választókat: fejezzék ki szándékukat, hogy ténylegesen is kívánnak-e élni választójogukkal.
A választójog a közösség tagjának az a joga, hogy a köz ügyeiben részt vegyen. Ez egyfelől magába foglalja, hogy a választó kinyilvánítsa politikai akaratát, de azt is, hogy a kinyilvánítástól tartózkodjék.
Magába foglalja ugyanakkor a választójog azt is, hogy a választó e vonatkozásban akár a szavazás napján, akár az utolsó órákban meggondolja magát. Ha tehát egészen a szavazás napján délutánig úgy gondolta, hogy nem kíván élni választójogával, a választójog egyenlősége alapján megilleti az a jog, hogy a döntését egészen a szavazás végéig megváltoztassa. Ha e döntését csak egy bizonyos határidőn belül hozhatja meg, e határidőn túl pedig már nem gyakorolhatja választójogát, akkor a választójog egyenlősége, a döntés szabadsága sérül.
Nagy biztonsággal kijelenthető tehát, hogy a választójog határidőn belüli, előzetes regisztrációhoz kötése alkotmányellenes lenne.
Tartok tőle azonban, hogy mire ez az alkotmányossági kérdés felmerül, nem lesz olyan fórum, ahol egy ilyen szabályozás megtámadható lenne, mivel addigra az Alkotmánybíróság végleg szanálja magát.
Így a magam részéről abban találok megnyugvást, hogy a Fidesz 2014-ben nem kíván populista ígéretekkel választást nyerni. Pedig választás, gondolom, lesz.