2012. december 4., kedd

Rogán Antal adóssága


Most, hogy Rogán Antal képében a Fidesz elhatárolódott a legszélsőségesebb uszító ideológiától, bizony ideje továbblépni, és visszaállítani az értékválasztás szabadságát annak eredeti állapotába.

Becsületes dolog volt Rogán Antal részéről, hogy a náci Gyöngyösi Márton téves fogalmazása után felszólalt az emberek közötti faji és más diszkrimináció ellen. Nincs okom rá, hogy az őszinteségét kétségbe vonjam.

Éppen a beszédében elmondottak világítanak rá ugyanakkor arra az óriási ellentmondásra, amely a náci ideológiától való elhatárolódás, és aközött feszül, amit a Fidesz az alkotmányozó többség birtokában naponta művel.

"Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarország bármely polgárát csak azért, mert más felekezethez tartozik, vagy más nemzetiségből származik, más értékeket részesít előnyben, méltóságában megsértsék, önbecsülésétől megfosszák, szabadságát elvegyék, listával fenyegetőzve megbélyegezzék." Nagyon helyes, így is kell működnie, egy modern, demokratikus jogállamnak.

Ez azonban azt is jelenti, hogy sem a vallás, sem a nemzetiségi hovatartozás, sem ideológiai meggyőződés nem képezheti a közjogi berendezkedés minősítő ismérvét. Márpedig az Alaptörvénynek nevezett jogszabályban ilyeneket olvasunk: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”, „Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki”, „Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye”, stb. Mindezt abban a "Nemzeti hitvallásnak" nevezett részben, amelynek többes szám első személyű alanya mi, a magyar nemzet tagjai vagyunk, akik az etnikai hovatartozást ezzel közjogi jelentőséggel ruháztuk fel. S ez az a nemzeti
hitvallás, amelyről a jogszabály azt is mondja, hogy "az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni".

Mindazok az értékválasztások tehát, amelyeket "MI, A MAGYAR NEMZET" tagjai helyesnek tartunk, mások számára is kötelezően helyesek, immár közjogi érvénnyel.

"Nem felejthetjük el, hogy ezek a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek. Nem felejtjük el a numerus clausust és az embereket megkülönböztető törvényeket." Ezekben is igaza van Rogánnak. Én a helyében azonban visszalépnék még egy lépéssel. Én azt mondanám, hogy a listázások mindig azzal kezdődtek, hogy egy értékrend hívei rá akarták erőltetni az értékeiket egy másik értékrend híveire. Például azzal, hogy választásra kényszerítik a szülőket: hittanra, vagy erkölcstanra járatják-e gyermeküket (harmadik lehetőség nincs), holott a vallásszabadság magában foglalja azt is, hogy bárki tartózkodjék a vallási meggyőződése kinyilvánításától.

Az egyéni jogok garantálása, az egyének megvédése bármely diszkriminációval szemben azzal kezdődik, hogy maga az állam ideológiailag semlegesen működik. Mégpedig éppen egy evangéliumi alapösszefüggés okán: ne tégy olyat felebarátoddal, amit magadnak nem kívánnál.