2012. október 14., vasárnap

Az én október 23-ám

Ha beszélnék október 23-án, valami ilyesmit mondanék:

Ahol a hatalomnak nincs korlátja, ott zsarnokság van. Ahol a hatalom jóindulatán múlik, hogy valaki élhet-e a jogaival, ott nincs valódi szabadság. Valódi szabadság ott van, ahol a hatalmat előre kiszámítható törvények korlátozzák.

Gyakran mondják, hogy az egyszerű embereket nem érdeklik az olyan elvont dolgok, mint a jogállamiság, vagy a szabadságjogok, mert ezektől nem lesz senkinek több a pénze. Én nem hiszem, hogy az úgynevezett egyszerű emberek így gondolkodnának, de azt sem hiszem, hogy ez az állítás igaz lenne. Szerintem mindenki meg tudja érteni, át tudja érezni, hogy ha a hatalom korlátlan, akkor az előbb-utóbb az ő létfeltételeit is veszélyezteti. Egy ilyen országban a mindenkori többség tetszése szerint hozhat emberek millióit hátrányosan érintő szabályokat, 98 százalékos adót vethet ki, elrabolhatja a megtakarításaidat törvényi úton. De akár dönthet úgy is, hogy az ingatlanodra nagyobb szüksége van az államnak, mint neked. Egy korlátok nélküli hatalom ezt azért teheti meg, mert nincs olyan intézmény, amely ebben neki gátat szabna.

Ráismer valaki erre az országra?

Egy olyan országban, ahol a bíróságok vezetése egyetlen ember, egy kormánypárti képviselő feleségének a kezében összpontosul, mindenki ki van téve annak, hogy ha a hatalom számára nem kedves, akkor akár a tyúkperében is a hatalom fogja diktálni az ítéletet. Ha jogvitád van az állammal, megtörténhet, hogy a bíróság kormánypárthoz kötődő vezetése egy hozzá lojális bíróhoz helyezi át az ügyet, és esélyed sem marad a jogszerű döntésre.

Ha munkavállalóként elégedetlen vagy, egy korlátok nélküli hatalom uralma akár egy egyik éjszaka benyújtott, másnap hajnalban elfogadott, délelőtt kihirdetett és délután hatályba lépő törvénnyel is megfoszthat az érdekérvényesítés törvényes lehetőségeitől.

Mindezek együtt már kinek-kinek a létbiztonságát is fenyegetik, ami viszont olyan államban, amelyben a hatalmat hatalom korlátozza, nem történhet meg. Szó sincs tehát arról, hogy a jogállamiság valami elvont értelmiségi agyszülemény volna. Éppen akkor lehet mindenki biztos abban, hogy a munkájával, szorgalmával, tehetségével arányosan gyarapodik, ha az állam biztosítja ennek kereteit, nem pedig áthágja őket. Éppen a jogállam nélkül nem lehet tehát senki biztos abban, hogy holnap is jut étel az asztalra, vagy ruha a gyereknek.
A jogállam mindannyiunk közös kincse tehát, mert csak általa biztosítható mindannyiunk szabadsága, ami nélkülözhetetlen a jóléthez is. Vagy talán vissza akarunk térni a Kádár-rendszerbe, ahol volt ugyan kevéske jólét, de nem volt szabadság? Tényleg ezt akarnánk átadni a gyerekeinkek, unokáinknak?

Gyakran mondják azt is: nem kellett volna ez a nagy fene szabadság, hiszen azzal csak a fehérgalléros bűnözők járnak jól. Pedig nyilvánvaló: attól, hogy egyesek bűncselekmények elkövetésére használják fel a szabadságot, nem a szabadságról kell lemondanunk, hanem következetesen üldöznünk kell ezeket.

A jelenlegi magyar állam nem jogállam, mert nincs olyan hatalmi tényező, amely érdemben szembe tudna helyezkedni a jelenlegi többség jogfosztó magatartásával. Az Alkotmánybíróság már kormányhoz hű bírákkal van tele, s nem is fordulhat hozzá bárki, csak az, aki már elszenvedett egy jogsértést. A bíróságokat a kézi vezérlés fenyegeti, a független intézmények pártirányítás alatt állnak, ha tehát a többséggel szemben keresel védelmet, nincs hova fordulnod. Ne legyenek kétségeink: a magyar kormány látszólag eleget kívánt tenni a bíróságok függetlenségével kapcsolatos európai aggodalmaknak, de a módosított törvény alapján is kizárólag a kormánypárthoz közel álló vezető jogosult kiírni és elbírálni a bírói pályázatokat, ami azzal a veszéllyel jár, hogy előbb-utóbb a bíróságok a Fideszhez lojális, nem pedig független bírókkal lesznek feltöltve.

Nektek, nekünk, mindannyiunknak, akik demokratának valljuk magunkat, ezért az az elsődleges feladatunk, hogy átmenetileg emelkedjünk felül a világnézeti különbségeken, és hozzunk létre egy olyan választói többséget, amely képes lesz a következő választáson ismét kétharmados többséget elérni, és ezáltal visszaállítani a hatalom jogállami korlátait.

Ez természetesen iszonyú nehéz feladat lesz, hiszen a jelenlegi hatalom úgy működik, mint a legócskább diktatúrák: képtelen elviselni a kritikát, ezért elhallgattatja a neki nem tetsző sajtót, és minden eszközzel megpróbálja majd megakadályozni, hogy az ellenzéki erők egyáltalán bármilyen eredményt elérjenek a következő választáson. Ezért számunkra nem az a kérdés, hogy melyik párt ígér több juttatást, hiszen ilyet ma felelősen egyik sem ígérhet, hanem az, hogy meg tudunk-e egyezni abban: jogállami intézmények nélkül világnézetekre sincs szükség, mert úgyis az lesz, amit a hatalom akar.